NYTBK desgintervezés és weboldal fejlesztés
A Nyitott Tudat Buddhista Közösség egy komplex, több tevékenységet összekötő oldal: bemutatja a szervezet tevékenységét és tagjait, jelentkezési lehetőséget kínál elvonulásokra és közösségi eseményekre, webáruházként működik könyvek és más meditációval kapcsolatos termékek megvásárlására, de emellett a Thérakadémia, az ősi buddhizmussal és modern pszichológiával foglalkozó kurzusainak iskolájának is teret ad, melyben az aktuális kurzusokról, órarendről, tanítókról lehet tájékozódni, illetve az érdeklődő jelentkezni is tud az általa választott kurzusra. Mindemellett a közösség kolostorának foglalási rendszereként is szolgál az oldal, ahol az akutális foglalásokról is tájékozódni lehet, illetve egy hozzávetőleges árkalkulációt is kaphatunk a foglalt időszakról.
A tervezéskor könnyű dolgom volt, nemcsak a megrendelő rendkívüli, munkámba vetett bizalma és derűssége miatt - noha ez dobott a legtöbbet a latba -, hanem a témakörrel való azonosulás és a szépség szinte magától értetődő megnyilvánulása miatt is, amit e közösség és küldetése körülleng.
A fejlesztés tekintetében ugyanakkor sok kihívással találtam szembe magam a sokrétű funkcionalitás miatt, ezért külön sikerélmény volt, amikor egyes működési igényeket sikerült megvalósítani a fejlesztés alatt.
A kész weboldalt a https://nytbk.hu oldalon lehet megtekinteni.






